Három

Három kilómétert futottam már. Az elég, nem? Nem? Pedig most megállok. Nem kapok levegőt, izzadok, lihegek, ólomból vannak a lábaim, és egyáltalán! Aki ezt az egész futás-dolgot kitalálta, na ahhoz lenne pár keresetlen szavam. De komolyan! L'art pour l'art futás...
Persze nem állok meg végül. Kiderült, hogy utána jobb. Mármint, 4-5 kilóméter után már egész kényelmes futni. Nem is megy rosszul!
Mondanám, hogy már  jócskán benne vagyok a felkészülésben, de nem. Pár hete állítottam össze az edzéstervet, és még nagyon sok van hátra. Nagyon sok. Most éppen még 4 kilóméter. Ma amúgy "könnyű" futás van.
Három alapvető edzéstípus van. Legalábbis, én hármat használok.
Könnyű futások, amik csak arra szolgálnak, hogy pakold a lábadba a kilómétereket, és a komolyabb edzések közötti pihenőnapokon se lazsálj. Ezeknek a távja a felkészüléstől, és céltávtól függően változik. A céltáv annak a versenynek a hossza, amire éppen készülsz - már ha készülsz valamire. Én éppen készülök valamire. Egyébként ne tessék meglepődni az ismeretlen szavakon. Nem beszélek sportolóul, vay futóul, ezért ki kellett találnom a saját szavaimat bizonyos dolgokra. Céltáv, kapcsoló, lebegő, siklás, és hasonlók.
Szóval a könnyű futás véletlenül éppen az, amit a neve mond.
Edzőfutás, iramfutás, terhelés. Ezek az edzés lényege. Mindenféle okos emberek által kitalált futások, amik megerőltetőek, változatosak, fárasztóak. Elvileg ezek növelik a sebességet, kitartást, és mindenféle jót tesznek veled. Engem csak fárasztanak. Vannak "iramjátékos" futások, amikor lazán futsz, és néha sprintelsz. Vannak céltempós futások, amikor bemelegítés után a futás nagy részét azzal a tempóval futod, ahogy majd a versenyen akarsz futni. No itt akkor mindjárt tisztázzuk is, hogy "versenynek" mondják a rendezvényt amire készülsz (már ha készülsz valamire). Verseny. 17 ezer ember... Persze mondhatjuk, hogy magad ellen versenyzel majd az utcai futóversenyen (figyelted a megnevezést?), nem másik majd' húszezer emberrel, de akkor is... A másik érdekesség a "tervezett tempó". Ez körülbelül olyan, mint amikor megkérdezik a felvételi beszélgetésen, hogy mennyit akarsz keresni? Havi nettó 5 millió forintot akarok keresni, de ez hogy jön ide? A tervezett tempóm Ben Johnson tempója, amikor a 100 m-es síkfutás rekordját döntötte meg. Igen, maratonon szeretném futni.Honnan tudod az első maratonod előtt, hogy mit fogsz tudni futni? Megmondom: nem tudod. Reménykedsz. Nézegeted a hozzád hasonló zsirossággal rendelkező emberek idejét, és tippelsz.
Aztán van olyan, hogy a futás második felében gyorsabban futsz, mint az elsőben. Ezt én kapcsolónak hívom, mert ugye fel kell kapcsolni. Angolul "negative split" - negatív részidő a neve, de én angolul is kapcsolónak "switch" hívom. Van ezer más intervall / edző futás, de én többnyire ezeket használtam. Illetve a Yasso még érdekes lehet. Ez egyszerűen 400m laza futás, és 800m sprint, mindez 10 ismétléssel. Elvileg a 800m sprintek átlaga kiadja a maratoni eredményedet. Thát, ha a 800 métert 4 perc alatt futottad mind a 10 alkalommal, akkor 4 órás marcsid lesz. Aha, persze...
A harmadik tipikus futás a hosszú, lassú táv. Ez is pont az, aminek látszik. Sokat futsz és lassan. Arra jó, hogy szokja a szervezeted a hosszútávot. Elvégre a maraton is ilyen lesz. Hosszú, unalmas, fárasztó, fölösleges, energiapazarló. Ezer más jobb dolgot lehetne csinálni.
Nem is értem, minek futnak az emberek.

Kettő

Kettő perce néztem az órámra, de már akkor sem értettem, hogy mit nézek rajta. Kettő másodperce rá meg már el is felejtettem, hogy mit olvastam le az okos kis kijelzőjéről, szóval nem is igazán értem, miért bámulom állandóan. Egyáltalán, minek van a karomon? És minek vettem meg? Elvégre csak fel kéne venni a nzúlcipőt, és nosya, nem? Helyette percenként nézem az órám, hogy most éppen mit csinálok. Van, hogy úgy érzem, repülök, suhanok, de az órám közli, hogy nem vagyok gyorsabb egy nyugdíjasnál, aki húzza maga után a megrakott desszanszatyrát. Máskor életem legvontatottabb ezrét futom magamban, és kiderül, hogy valójában a leggyorsabbb kör azon az edzésen. Egyszerűen nem érzem a sebességet. Van olyan edző, aki az úgynevezett "szubjektív terhelési szint" alapján dolgozik. Na az aztán szép lenne! Szubjektív terhelés alapján egész nap a TV előtt enném a csipszet.
Nem igazán érzem a futást, mármint azt a részét, ami visszajelzi tudat alatt a szervezetemnek, hogy pontosan mit kell csinálnom.
Kettő módja van a futás, és főleg az edzés megközelítésének: a természetes, és a tudományos.
A természetes természetesen az, amikor csak mész futni, és sokat futsz. Nem figyelsz pulzusra, meg lépésszámra, sem sebességre, fartlekekre, iramra. Nem nézed a számokat, nincs igazán felépített edzésterved.
Nagyon szeretnék így futni, de sajnos nem vinném így sokra.
Ha valaki így tud futni, és hajlandó is futni, az elég szerencsés. Nem kell számolgatnia, tervezgetni, görcsölnie azon, hogy melyik edzés segít a legjobban.
Persze, veszélyes is, mert ha nem vagy teljesen biztos abban, hogy a tested tudja, mi kell neki, vagy - ami még rosszabb - ha azt hiszed, hogy a tested tudja, de tévedsz, akkor elég komoly gondok jöhetnek. És nem csak pár tizedes gondok, hanem sérüléses gondok, maradandó gondok.
A tudományos futás ennek az ellentéte. Részletesen felépített edzésterv, minden mérhető adat mérése, és elemzése. Folyamatos fejszámolás (mármint fejben számolás, fejedből csak egy van - nem kell megzámolni), korrekciók, újragondolás, edzésterv alakítás. A futás, és az edzés nem csak abból áll, hogy elmész futni. Majdhogynem minden lépésedet számolod (van, aki konkrétan minden lépését számolja), és minden mozdulatodat az edzéstervnek megfelelően teszed meg. Nincs olyan, hogy "Most inkább...". Azt kell csinálnod, ami az edzéstervben van, és az attól való eltérés komoly konzekvenciákkal járhat. Természetesen, az edzés kihat a mindennapokra. Nem csinálsz semmit, amit nem ír elő az edzésterved. Nem korizol, vagy bringázol, csak akkor, ha azt mondja az edzésterv (rendszerint "keresztedzés" álnéven). És persze semmi vagánykodás. DH, freeride, kori szóba sem jöhet.
A kettő között pedíg ott van az árnyalatok végtelen vonulata.
Részemről egy "meglehetősen tudományos, de érzésen alapuló, és bármikor megmagyarázhatóan lusta" edzésmódot képviselek. A lényege, hogy kidolgozok egy nagyon pontos, és tudományos edzéstervet, majd az érzéseimre hivatkozva figyelmen kívül hagyom. Na jó... nem mindig.
Magam készítettem az edzéstervemet, mert azt akartam, hogy a lehető legjobban igazodjon hozzám, az időbeosztásomhoz, és ahhoz, hogy honnan hova akarok eljutni.
A futások alatt kiderült, hogy nagyon fontos tudni, hogy honnan indul az ember, mert szép és merész dolog ugyan egy bizonyos sebességet megkövetelni egy futótól, de követelni, és teljesíteni két különböző dolog. Természetesen volt kitűzött célom, de az igencsak messze volt a kezdő teljesítményemtől, így egy sokkal meredekebb edzéstervet kellett készítsek, mint amik az interneten, vagy bárhol voltak.
Hogy mennyire lett meredek? Egy függőleges vonal lett!

Egy

6:30-kor csörög az óra, de már 6:27 óta ébren vagyok. Lenyomom az órát, a két zsírégetö kapszulát, és kiülök az ágy szélere. Kiengedett has, görnyedt hát, lógó pofa. Utolsó lehetőség, hogy lazítsak, mert aztán kezdődik a nap, és nem is akárhogy.
Fürdőszoba, öltözés.
Zokni az első, aztán alsó, majd jön a futónadrág. Felszenvedem a vádlimra, közben ugrálok, meg tántorgok egy lábon, mint valami ócska börleszk film szereplője. Felülre felveszem a technikaí hosszúujjút, rá a polárt. Kimegyek a nappaliba, felveszem a futócipőt, aztán a kinti fürdőben felpattintom a pulzusmérő érzékelőjét, bevizezem a pántot, és jöhet a nap egyik legrosszabb része. A jéghideg pánt a mellkasomon. Ezt nem fogom soha megszokni, főleg télen. Gyorsan ráhajtom a felsőket, felcsatolom a kulacstartót, és beteszem a kulacsot. Futódzseki, futóóra, fejhallgató, majd az egész vissza, mert előbb a csősál jön... Amikor végre minden megvan - fejpánttal, sapkával -, elteszem a telefont, és az energiazselét, és veszem a kulcsot.
Ez a reggeli futást megelőző szeánsz, ami mindennapossá vált.
Maratonra készülök.
A futás nem újdonság nálam, hiszen 14 évvel ezelőtt futottam félmaratonokat. Szám szerint hármat: 1999-ben, 2000-ben, és 2001-ben. Azóta hol rendszeresebben, hol rendszertelenebbül, de elég sokat futottam.
Amikor aztán Madridba költöztem, elkezdtem kicsit rendszeresebben futni, leginkább az unalom ellen. Azért voltak progjamjaim, és mivel akkor még az esti futásokat részesítettem előnyben, sokszor volt, hogy ki kellett hagynom egy-egy futást. A Maraton, a Nagy Futás mindig ott motoszkált bennem, de valahogy nem volt soha érkezésem a felkészülésre. Anno a félmaratonok is nagynak tűntek, főleg az első, de aztán rájöttem, hogy 21 kilóméter nem a világ. Elvégre az elsőre is 30 nap alatt készültem fel, gyakorlatilag a nulláról.
Aztán jött a terv, hogy csak kéne egy maratont futni, de a Róma Maraton valahogy nem jött össze... Se szabi, se felkészülés, de demmi nem klappolt.
Aztán jött a költözés, új munka, és sokkal későbbi kezdés. Az eddig megszokott 8 órai kezdés után egyszercsak azon kaptam magam, hogy fél 10-kor még egyedül vagyok az irodában. A Bilbao - Valencia - Barcelona raktár-auditálások alatt rájöttem, hogy reggel is tudok futni, így eldöntöttem, hogy a reggeli extra órákat kihasználva furni fogok. Futottam is derekasan az 5-7-10 kilómétereket bele a világba, de nem volt konkrét célom vele.
Aztán egy nap beszélgetés kerekedett az irodában a futásról, és kiderült, hogy sok kolega fut. Ketten közülük pedíg nyiltan válalták, hogy már futottak maratont, és tervezik a nevezést a Barcelona Maraton-ra, 2014 Március 16-ára. Gyors fejszámolás, 3 hónap... Nevezzünk! Mindenki fogta magát, benevezett, én is.
Egy pár nappal később aztán tudatosult bennem, hogy kifizettem 61 Eurót, hogy futhassak 42 km-t...
Ez a napló az útról szól ami ehhez a 42 kilóméterhez vezet.