Egy

6:30-kor csörög az óra, de már 6:27 óta ébren vagyok. Lenyomom az órát, a két zsírégetö kapszulát, és kiülök az ágy szélere. Kiengedett has, görnyedt hát, lógó pofa. Utolsó lehetőség, hogy lazítsak, mert aztán kezdődik a nap, és nem is akárhogy.
Fürdőszoba, öltözés.
Zokni az első, aztán alsó, majd jön a futónadrág. Felszenvedem a vádlimra, közben ugrálok, meg tántorgok egy lábon, mint valami ócska börleszk film szereplője. Felülre felveszem a technikaí hosszúujjút, rá a polárt. Kimegyek a nappaliba, felveszem a futócipőt, aztán a kinti fürdőben felpattintom a pulzusmérő érzékelőjét, bevizezem a pántot, és jöhet a nap egyik legrosszabb része. A jéghideg pánt a mellkasomon. Ezt nem fogom soha megszokni, főleg télen. Gyorsan ráhajtom a felsőket, felcsatolom a kulacstartót, és beteszem a kulacsot. Futódzseki, futóóra, fejhallgató, majd az egész vissza, mert előbb a csősál jön... Amikor végre minden megvan - fejpánttal, sapkával -, elteszem a telefont, és az energiazselét, és veszem a kulcsot.
Ez a reggeli futást megelőző szeánsz, ami mindennapossá vált.
Maratonra készülök.
A futás nem újdonság nálam, hiszen 14 évvel ezelőtt futottam félmaratonokat. Szám szerint hármat: 1999-ben, 2000-ben, és 2001-ben. Azóta hol rendszeresebben, hol rendszertelenebbül, de elég sokat futottam.
Amikor aztán Madridba költöztem, elkezdtem kicsit rendszeresebben futni, leginkább az unalom ellen. Azért voltak progjamjaim, és mivel akkor még az esti futásokat részesítettem előnyben, sokszor volt, hogy ki kellett hagynom egy-egy futást. A Maraton, a Nagy Futás mindig ott motoszkált bennem, de valahogy nem volt soha érkezésem a felkészülésre. Anno a félmaratonok is nagynak tűntek, főleg az első, de aztán rájöttem, hogy 21 kilóméter nem a világ. Elvégre az elsőre is 30 nap alatt készültem fel, gyakorlatilag a nulláról.
Aztán jött a terv, hogy csak kéne egy maratont futni, de a Róma Maraton valahogy nem jött össze... Se szabi, se felkészülés, de demmi nem klappolt.
Aztán jött a költözés, új munka, és sokkal későbbi kezdés. Az eddig megszokott 8 órai kezdés után egyszercsak azon kaptam magam, hogy fél 10-kor még egyedül vagyok az irodában. A Bilbao - Valencia - Barcelona raktár-auditálások alatt rájöttem, hogy reggel is tudok futni, így eldöntöttem, hogy a reggeli extra órákat kihasználva furni fogok. Futottam is derekasan az 5-7-10 kilómétereket bele a világba, de nem volt konkrét célom vele.
Aztán egy nap beszélgetés kerekedett az irodában a futásról, és kiderült, hogy sok kolega fut. Ketten közülük pedíg nyiltan válalták, hogy már futottak maratont, és tervezik a nevezést a Barcelona Maraton-ra, 2014 Március 16-ára. Gyors fejszámolás, 3 hónap... Nevezzünk! Mindenki fogta magát, benevezett, én is.
Egy pár nappal később aztán tudatosult bennem, hogy kifizettem 61 Eurót, hogy futhassak 42 km-t...
Ez a napló az útról szól ami ehhez a 42 kilóméterhez vezet.